Sztankovics Márta

M

Dietetikus, sport-specifikus dietetikai szakember

Számomra a táplálkozástudomány és a dietetika egy csodálatos, komplex és folyamatosan változó világot jelent, ami nap mint nap új dolgot taníthat nekünk.

Egy széles szemléletmódot az emberi test, elme és lélek működéséről. Én úgy gondolom, hogy ezek együtt tudnak igazán harmonikusan és összhangban létezni.

Mindezek mellett a bél-mikrobiomunk állapota, összetétele és annak hatása az egészségünkre meghatározó. Már tanulmányaim során is teljesen elvarázsolt ez a terület, ami a betegségeken túl a sporttáplálkozást is érinti.

Célom dietetikus és sport-specifikus szakemberként segíteni mindazokat, akik egy szemléletmódot kialakítva és követve szeretnének önmagukért, valamint céljaikért tenni.

Hiszem, hogy már egy kis változtatással az életünkben,hatalmas és pozitív hatásokat lehet elérnünk már rövid időn belül is. 

“Hiszen egy egész világ él bennünk…vigyázzunk rá”!


A BiomTeam csapatában jelenleg állapotfelméréssel foglalkozom. Tanácsadás miatt kérem, keresse kollégáimat bizalommal.